A gazdasági irodánk telefonszáma megváltozott: +3620-223-0432

Márciusi tájékoztató

Készült: 2017. február 28. kedd Közzétéve: 2017. február 28. kedd

Tisztelt Szülők!

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni azoknak a szülőknek, akik hozzájárultak a farsangi, ill. az SZK bál lebonyolításához, akár úgy, hogy segítettek szendvicset készíteni, árusítani, vagy tombolatárgyat, süteményt küldtek be.

A felnőtt bál esetében külön köszönet azoknak, akik személyes részvételükkel, szervező munkájukkal segítették az est sikerét, valamint azoknak a szüleinknek, akik megértették kérésünket, mely szerint, aki nem tud eljönni, vagy nem szeret bálozni az 500 Ft-os pártoló jeggyel támogatta a báli bevételt.

Szerdával megkezdődik a nagyböjt. Ezen a napon iskolamise lesz reggel 8-kor, majd rövidített órákkal megyünk tovább. Hamvazószerda az egyik szigorú böjti nap, amikor tartózkodunk a húsételektől. Próbáljunk meg odafigyelni, hogy ezen a napon húsmentesen étkezzünk! A gyerekek esetében törekszünk erre az iskolai közétkeztetésben.

A nagyböjti időben péntekenként 17 órától keresztúti ájtatosságot tartunk a templomban.

Március 8-tól, szerdai napokon – 14:14-től kb. 17 óráig uszodába járnánk heti rendszerességgel Székesfehérvárra. A 10 alkalom 15.000 Ft-ba kerülne, melyet két részletben kellene befizetni.
Jelentkezni az I. részlet befizetésével – 5.000 Ft – március 6-ig lehet. Bába Ferencné, Edit néninél.

A jövő hét pénteki program asztalitenisz bemutató a várpalotai Bányász SK asztalitenisz szakosztálya jóvoltából.

Várunk gyermeket és felnőttet egyaránt nézni és játszani!

Jó tanulást, jó munkát és legfőképpen jó kedvet kívánok!

Találatok: 3200